Rólam

Szia, Eszter vagyok

Ismerd meg utam!

Sokáig nem tudtam egy szóval megfogalmazni, hogy mit csinálok. Csak azt éreztem, hogy a nők, a párok, az emberek valahogy mindig megtalálnak. Először az életük kérdéseivel. A döntéseikkel. Az önmegvalósítás útján. Majd egyre inkább a mélyebb, érzékenyebb életszakaszokban is. Ma már tudom, hogy az én utam a kísérés.

dsc0663

Több mint 15 éve foglalkozom önismerettel és személyes fejlődéssel.
Az elmúlt 7 évben pedig már szakmai hivatásommá is vált, hogy önismereti és vállalkozásfejlesztési tanácsadóként támogassak másokat a saját útjuk megtalálásában.

A kisfiam születése előtt kisgyermeknevelőként dolgoztam, és csecsemő- és gyermekápolói végzettséget szereztem.

Az egészségügy mindig közel állt hozzám –
de az életem végül egy olyan irányba vitt, ahol nem csak a testtel, hanem a lélekkel és a belső folyamataiddal is dolgozom.
Hiszek a test–lélek–szellem egységében.
A saját utam is ezt erősítette meg bennem.
Szülés után endometriózissal diagnosztizáltak, több műtéten is átestem,
korábban pedig pánikbetegséggel is meg kellett tanulnom együtt lenni.
Ezek az élmények nem csak nehézségek voltak.
Hanem tanítók.
Megtanítottak figyelni a testemre. megérteni az üzeneteit és megtapasztalni, hogy a testünk mindig jelez – csak meg kell tanulnunk meghallani.
Ez az a szemlélet, amit ma a munkámba is viszek.
Dúlaként ,szülésfelkészítőként 
a várandósság és az anyaság időszakában kísérlek.
Life & business tanácsadóként pedig támogatlak élethelyzeti elakadásokban, trauma feldolgozásban, kiégésben, önmegvalósítási kérdésekben.
 
A munkám középpontjában az ember áll. Az egyéni története, a gondolatai, a vágyai és azok a lehetőségek, amelyeket talán még ő maga sem lát tisztán.
 
Abban hiszek, hogy néha nem újabb tanácsokra van szükségünk, hanem arra, hogy valaki segítsen más szemszögből ránézni a helyzetünkre, hogy felismerjük, mi az, ami valóban hozzánk tartozik, és mi az, amit már ideje elengednünk.
 
Legyen szó önmagad újrafelfedezéséről, egy új életszakasz kezdetéről, egy saját vállalkozás megálmodásáról és felépítéséről, vagy az anyaságra való felkészülésről, a célom ugyanaz:
segíteni abban, hogy közelebb kerülj önmagadhoz, és megtaláld a saját utadat.
 
Nem hiszek az egyetlen mindenkire érvényes megoldásban. Hiszek az egyéni utakban, a valódi kapcsolódásban és abban, hogy a változás mindig belül kezdődik.